Solid Edge - Útvonal kényszer
Rögzített pályán szeretnénk egy alkatrészt mozgatni egy összeállításban, ami nem tud lefutni a kényszerpályáról.
Rögzített pályán szeretnénk egy alkatrészt mozgatni egy összeállításban, ami nem tud lefutni a kényszerpályáról.
Gyakran több szintű szerelést korrekt módon összeállítva egy szerelésben gondot okoz a különböző alszerelésekben lévő alkatrészek, alszerelvények motorral való ellátása és a motorok animálása. A problémát egyrészt a beállítható szerelések szerelésen belüli szerkeszthetőségének hiánya, illetve a mozgatást egyébként jól szabályozó tartományi ofszettel ellátott kényszerek okozzák.
Sokszor találkozunk azzal a kérdéssel, hogy hogyan lehet animáció készítés során a kamerát-nézőpontot váltani, esetleg egy útvonalra rá illeszteni a kamera mozgását.
Egy adott alkatrészt az időben gyakran el kell mozgatni egy adott irányban, majd később az ezzel ellenkezőbe. Sőt előfordulnak olyan esetek is, hogy egy adott alszereléshez képest a benne lévő alkatrésznek mozognia kell egy meghatározott módon, de a teljes alszerelés pedig a legfelső szintű szereléshez képest végez mozgást. Ezekben az esetekben egy-egy alkatrészhez több motort is kell definiálni, az egyes motorok időzítése, mozgatásuk tartománya bonyolultan beállítható.
Rajzon elkészített kitörések profiljának utólagos módosítása esetleg törlése hogyan lehetséges?